日本式拉面
Ma ebédelni egy nemrég séta közben felfedezett helyre mentünk, amely szimplán a "japán stílusú ramen (tésztaleves)" nevet viselte. Sejtettük, hogy új hely lehet, mert nem rémlett, hogy arrafele van ilyen étterem - erre kiderült, hogy annyira új, hogy mi voltunk az első vendégek :D
Ráadásul 2 japán - 2 magyar felállásban érkeztünk, úgyhogy a tulajdonos bácsi, aki amúgy kínai, de 17 évet élt Japánban és japánul is tökéletesen beszél, majd' elalélt a boldogságtól, hogy rögtön az első vendégei japánok... Kaptunk is egy kis ingyen sült húst a rendelt ramen mellé - amitől viszont a várt katarzisélmény elmaradt, de azért nem is volt rossz.
Állítólag 3 hét múlva új menü lesz, majd akkor még egyszer visszanézünk :)
Rain
Először is, bocs mindenki, hogy ilyen ritkán írok...... Igen, lusta vagyok MÉRHETETLENÜL, ezer bocs meg egy anyamedve.... Igyekszem azért majd megerőltetni magam kicsit jobban. >_<
Szóval, már épp ideje volt egy kis pekingi kiruccanásnak, főként azért, mert Katit már nem láttam ezer éve. Erre pedig kiváló alkalmat adott az, hogy múltkor, mikor rámtört a koncertremenési-roham, a neten böngészve tök véletlenül felfedeztem, hogy Rain tiszteletét teszi Pekingben!
Rainről annyit kell tudni, hogy egy koreai énekes-táncos(-színész-koreográfus-producer-divattervező-stb.), de egész Ázsiában az egyik legismertebb médiaszemélyiség, atomnagy sztár, kb. mindenki ismeri, sőt a színészi tevékenységének hála az USAban is viszonylag ismert. (Legutolsó filmje a Ninja Assassin vmi MTV [ejtsd: emtíví és nem a magyar televízió] díjat is kapott, meg eléggé felkapták az amcsik.) Nem mellékesen pedig eszméletlen jól néz ki, persze ez semennyire nem befolyásolt abban, hogy gondolkodás nélkül elverjem az ösztöndíj igen jelentős részét a jegyre...
Hanem! Mikor idejöttem Kínába, megfogadtam, hogy anélkül nem megyek haza, hogy egy nagyon nagy sztár koncertjét ne láttam volna, és mivel előző félévben Show Luot sajnos elszalasztottuk, most itt volt a soha vissza nem térő alkalom... Szóval miután megláttam az infót, riadóztattam minden érdekeltet és kb. 3 órán belül már le is voltak foglalva a jegyek és eldőlt, hogy Kaorival meg Flórával együtt föllátogatunk a fővárosba.
Teltek a hetek, aztán végül elérkezett március 26., a koncert napja, yeey~~~ Reggel csigatempóval és a tervezetthez képest pár órás késésben ugyan, de végül valahogy fölpakoltuk magunkat a vonatra, majd Pekingben elvergődtünk a BNUra, ahol összefutottunk Katival :) Lecuccoltunk a szobájában, mert úgy volt, hogy a banzáj után visszajövünk és ott alszunk, majd kajáltunk és bevetettük magunkat a városba: Tiananmen és Wangfujing bevásárlóutca voltak a program, majd hamar el is jött az indulási idő, így út közben Kati koreai barátját (Dongrun) felszedve elmetróztunk az Arénához. A metróból kiszállván némi tanácstalanság uralkodott el rajtunk, de végül megtaláltuk az épületet (épp csak a szemünket szúrta ki...), majd jegyüzérek hadát lerázva, átugorva az árusokat és kicselezve a biztonságiakat be is jutottunk!
A Wukesong aréna volt a helyszín, amiben az Olimpia idején kosármeccseket rendeztek, szóval elég nagy. Valahol nagyon fölül ültünk, de annyira meredek volt a lelátó, hogy kicsit félve közlekedtem a sorok között - egy rossz mozdulat és elég nagyot lehetett volna onnan gurulni.... Szerencsére ez nem történt meg, így az idő elmulasztására ázsiaiakat megszégyenítő módon pózoltunk-fotózkodtunk a jegyekkel. Sőt, jegyek nélkül is. :D
Szépen lassan szállingóztak az emberek és végül még akkor sem volt teltház, mikor lekapcsolták a fényeket - ezt én annak tudom be, hogy elég gyérül volt hirdetve a koncert, gyakorlatilag egy darab reklámot nem láttam sehol és ismerősök között se tudott róla senki, ami főleg azért meglepő, mert az ismerőseim elég nagy hányada koreai :D
Mindenesetre nem is baj, mert épp elég hangosan sikított ez a "kis" közönség is, főleg a mögöttünk lévő sorban ülő koreai csajszikák... Aztán föltűnt a színpadon RAIIIIIIIIIIN *o* *görcs*
Erős volt a kezdés, rögtön 2 gyors számmal indított, utána meg különböző "tematikus blokkokban" nyomta a számokat, főleg a lassabbak domináltak, de mindig jól időzítve betalált 1-2 gyors is, nem hagyta leülni a hangulatot. Olyannyira nem, hogy egyszer a közönséget felállítva még egy primitív táncocskát is megtanított nekünk, amit a refrén adott részénél kellett utánozni... Mivel Best of-tour, ezért kb. az összes híres/népszerű számát előadta, jobb listát nehezen lehetett volna összeállítani. Rain egyébként annyira karakteres, valahogy tényleg odaszegezi az ember szemét a színpadra, bár nálam hozzájárult a faktor, hogy nem hittem el, hogy tényleg őt látom élőben.... :DDDD Ugyanakkor meg tök kedves és közvetlen embernek tűnik, egyszer behívta magával a kamerát a színfalak mögé, meg csomószor tesz ilyen aranyos kis gesztusokat - persze közben tudja magáról, hogy ő a félisten.... Mit is mondhatnék még, jó volt, nah. Minden este el tudnék viselni egy hasonló produkciót :D
De aztán ez a nap sem telhetett el nyomor nélkül, ugyanis ki más, mint jómagam, kitaláltam, hogy még simán van időnk hazamenni, ha egy kicsit sietünk, mert elvileg fél 12-kor megy az utolsó vonat... Szóval taxiba pattantunk és a BNUra száguldottunk a cuccunkért, majd pedig a legközelebbi metrómegállóhoz - ahol jött a hidegzuhany, miszerint a metró már nem jár. Ja tényleg :D
Hát akkor taxi a vasútállomásra, ahol közölték, hogy az utolsó vonat 11kor ment, mi természetesen 11:05 körül voltunk ott. Miért nem lehet egyszer szerencsénk?
Már épp azon voltunk, hogy honnan a halálból szerzünk taxit vissza a BNU-ra (ez elég macera lett volna, mert iszonyat hülye helyen voltunk épp, az állomásépületet meg pont zárták be, szóval még átmenni se tudtunk volna rajta, csak megkerülni) és sirattuk gondolatban a pénztárcánkat, hogy elszórtunk egy vagon pénzt, mikoris jött az égi jel: egy férfihang azt kántálta, hogy Tianjin, Tianjin... Fekete taxi :D Egyszer élünk alapon végülis úgy döntöttünk, hogy egyszerűbb, mint visszabumlizni a BNUra egy kisebb vagyonért, így le alkudtuk az árat, és miután negyedik utasként még beszállt egy kínai srác, a "taxis bácsi" bő 1,5 óra múlva kitett minket az egyetem kapujánál. Huhh.
Szájbergyerek
Múltkor Kaori elégedetlensége a mobiltelefonjával addig fajult, hogy új készülék vásárlására adta a fejét. (Hű, ez milyen fellengzős mondat lett...) Egyébként azt aláírom, hogy tényleg nevetséges volt az előző telefonja - Kínában olyan kb. 6000 forintnak megfelelő összegért már egészen megdöbbentően sokféle mobilt lehet kapni, bár ezek ránézésre inkább tűnnek játéktelefonnak, mint valódinak, meg amúgyis elég fapadosak: nagyjából a módfelett rossz hangminőségű telefonáláson kívül lehet még velük sms-t küldeni (már ha van az embernek arra idegrendszere, hogy a pici és rossz felbontású kijelzőn a kínai írásjegyekkel szórakozzon) meg esetleg található rajtuk 1-2 játék. Amit viszont nem értek, hogy Kaori már volt egyszer Kínában, szóval tudhatta volna, hogy ezek a nagyonolcsó telók gagyik és eleve vehetett volna egy kicsit drágábbat még mikor jött. Dehát japán a lelkem :P
Mindenesetre fogtuk magunkat és kisebb bizonytalanság után, félig-meddig random módon buszra szállva eljutottunk a Cybermart nevű... hát... plázába? Piacra? Szóval ilyen kínai stílusú bevásárlóközpontba, ahol mindent lehet kapni, ami kütyümánok és technofilek szem-szájának ingere. De mielőtt bárki leadná a listát, hogy mit vigyek haza, sajnos ki kell ábrándítsak mindenkit: Kínában a kütyük nem túl jó minőségűek, ellenben egyáltalán nem olcsóbbak, mint otthon, sőt. Hongkongban olcsók, mert ott nincs rajtuk adó vagymi, csak HK sajna kissé messze van :/ Esetleg kalózmásolt játékokat tudok vinni, ha valaki igényt tart kínai feliratos avagy echte kínai játékra, bár ezekkel meg befürödtem, mert vettem Prince of Persiát meg Harry Pottert, de nem tudom őket futtatni valamiért, szóval még bűvészkednem kell pár kört :/
Miután kóvályogtunk egy keveset, azt a felfedezést kellett tennünk, hogy a kínálat elég erősen számítógép-orientált, magyarul mobiltelefon nem volt egy darab sem... Ellenben dolgunk igen, így buszra pattantunk és dolgavégezetlenül visszasuhantunk a koliba.
Ám ahogy az lenni szokott, menet közben kb. két megállónyival arrébb fölfedeztünk egy másik, hasonló jellegű plázát, amin ott virított a "mobiltelefon-piac" felirat... :D
Tehát másnap ide tértünk vissza, történetesen egy bazhatalmas épület harmadik emeletére, ahol csak a képzelet szabott határt a készülékválasztéknak. Olyan Nokiát láttam, ami szerintem az életben nem szerepelt a termékpalettájukon :D Végignéztük szépen az összes hamis és kevésbé eredeti telefont, szerencsére Kaori Nokiát akart, ez végülis eléggé behatárolta a választékot.
Amúgy érdekes megfigyelésem volt, hogy egy csomó helyen viszonylag idősebb nénik voltak az eladók, ez így kissé furcsa volt számomra... A másik típus meg volt a már otthonról jól ismert fuxos (= ujjnyi vastag aranylánc) kategória. Mondjuk mi is ilyenektől vettünk végül és egyébként jó fejek voltak, csak röhögtem magamban, hogy a mobilmaffia mindenhol jelen van :D Szegény eladócsaj idegeinek kikészítése után (tipp: soha ne menjetek japánnal vásárolni) végül sikerült egy egész normális kis Nokiát felhajtani, sőt még alkudtunk is belőle.... Vagyis alkudtam... Mondtam már, hogy ne menjetek japánnal vásárolni?
...és immáron nyugodtan száguldottunk az iskola felé.
Vége
[ezt a posztot tegnap alkottam, csak nem kooperált a freeblog]
Eljött ez a tragikus nap is...
Véget ért a nemrég még oly' hosszúnak tűnő téliszünet. :(
A héten szép lassan elkezdett feltöltődni a koli.
Először befutott Tami, aki egy villámlátogatás erejéig megjárta kis hazánkat. Már önmagában örültem az érkezésének, de bónuszként megfejelte a dolgot azzal, hogy nem üres kézzel jött, hihi :)
(Anyukájának külön ezer hála itt is a párizsiért, végül nem erőltettem meg magam a zsömle-vaj-tvpaprika vadászattal - bár zsömlét még csak-csak tudtam volna szerezni -, hanem úgy nature' puszikáltam be, két részletben, jól esett nagyon :D)
Sorra érkeztek a különböző ázsiaiak és néhány fehér is mindenfelől, osztán ma visszajött végre Flóra, aki időközben szép barnára lesült Dél-Kínában és becsempészett némi nyarat ide a hidegbe... (Meg ugyan nem a mi kolinkba, hanem Pekingbe, de Kati is visszaérkezett épségben, szintén magyarnézőből.)
Egyedül mi maradutnk a seggünkön Kaorival, mert tettünk ugyan egy próbát, hogy átköltözzünk az A épületbe, de elég kis szobát kaptunk volna még kisebb ágyakkal, így arra a megállapításra jutottunk, hogy nem hurcolkodunk át feleslegesen lyukból másik lyukba és inkább maradunk jól bejáratott kis kuckónkban, ahol legalább nem babaméretű a fekvőhely.
Ennek megvan az a hátránya, ami épp az előnye is: jó antiszoc hely, mivel ebben az épületben alig laknak, így ugyan nincs infóáramlás, ellenben csönd van és nyugi és nem kell attól tartani, hogy melyik percben kopog be valaki az ajtón, így nyugodtan fetrenghetünk tróger cuccokban a saját szemetünkben, hehe :D (Jó, azért ennyire nincsenek még elfajult állapotok. Még.)
Ja, és egyelőre úgy néz ki, hogy mégsem jöttek fekák a suliba, pedig ez a pletyka terjedt... *lekopog*
Holnap lesz reggel az osztálybeosztó vizsga, de mint kiderült, ez csak az újonnan érkezett diákoknak kötelező, így ha nem muszáj, akkor inkább továbbra se teszem be vasárnap a lábam az iskolaépületbe...
Bár azért korán kelni nem ártana, elvégre utolsó szünnap, legyen már hosszú, baww :(
Közben már azt tervezem, hogy hova kéne legközelebb utazni, nem mintha lenne rá pénzem... Kérek szépen egy aranytojást tojó tyúkot, köszi.
Egyébként ha valakit érdekel, a betegség valószínűleg mégse szalmonella volt, mert jelentem felgyógyultam *lekopog*
Azóta töretlen lendülettel folytatom zabáló pályafutásomat, így sikerült vissza is híznom a pár kilót, amit lebetegeskedtem T_T Bár az édességeket mintha kevésbé kívánnám, valószínűleg tényleg valami krém volt romlott. Ma óta végre újra üzemel a sulis menza is, így végre ismét ehetek normális kínai kaját *o* (Most minden irónia nélkül, tényleg hiányzott már.)
Tök érdekes egyébként rájönni, hogy Kínában minden jó bolt ill. üzletlánc japán vagy koreai. Különösen igaz ez az éttermekre, de ruháknál is jellemző. Meg amúgy jellemző a "koreai piac" is, ahol egy fokkal kevésbé ronda ruhákat lehet kapni, mint amúgy a kínai részlegen. Ez olyasmi lehet, mint nálunk az angol használt ruha.
Most ez csak arról jutott eszembe, hogy megint sikerült elszaggatnom egy farmert, így igen szükséges lenne beszereznem egy újat. Nem értem amúgy, egy időben a papucsokat nyűttem, most a farmerek vannak soron... Bár jobban belegondolva igazából kis koromban is csoda volt, ha egy nadrágom 2 hétnél tovább bírta, csak akkor még az volt az oka, hogy igen mozgékony voltam és sokat rohangásztam mindenfelé, ebből következőleg elég sokat is estem - most meg csak az, hogy nagy a seggem :D Very uncool. Bár megint gyanúsan egyenes volt a szakadás, úgyhogy az a sanda gyanúm, hogy valahol kihasí... HOPSZ, ebben a minutumban rájöttem, hogy mikor karcoltam be a gatyát és valószínűleg mostanáig bírta. No mindegy, bzmg akkor is, és mostmáraztán olyan jó nadrágot fogok venni, hogy hű meg ha. VÁH
Mai bónusz zene: a Leander által coverelt Lédigyagya-féle Bad Romance lenne, csak nem tudom normálisan beágyazni se linkelni se semmi, mert nem tölt be normálisan a freeblog és trükköznöm kell (lásd a post vége, itt az olvasó kissé időhurokban érezheti magát), majd holnap pótlom, meg a kategóriákat is.
Azt érzékelem egyébként, hogy kezd visszajönni a metálos korszakom és ingerenciát érzek a fekete ruhák vásárlására. Amúgy is mostanában leszaromtablettán élek és szórni akarom a pénzt, legfeljebb majd hónap végén éhezem, szóval ez valószínűleg fekete ruhákban fog manifesztálódni. Meg könyvben.
Meg egyébként is, a fekete tök jó áll, slankít és sápaszt, mi kéne még :D Csak itt a koliban szar feketéket mosni, mert folyton szöszösek lesznek valamitől a mosógépben a cuccok és utána azzal a ragasztós izével kell lebolyholni.
Múltkor amúgy fülbevalókat is vettem, ha az embernek 6 lyuk van a füleiben, ez igen központi témája lesz az életének... Meg az is, hogy mindig elhagyom a nyomorult fülbevalóvégeket...
Hajat is kell megint vágatni, félek.
Egyébként Notepadba írok msot, mert a freeblog szar, de szófosásom van és ez volt kéznél. Parancsolom, hogy javuljon meg, aludni szeretnék. hörrrrr
(Sikerült, thx Opera)
(Mégse sikerült)
Hangzhou-Suzhou-Shanghai, Tianjin, nyomor
Bocs mindenki, az írogatás kissé félbemaradt... Bár némileg már kezdi is aktualitását veszteni a dolog, így annak ellenére, hogy gondolkodtam a részletes pótláson, inkább gyors összefoglalót írok... *visszaugrik az időben*
Hangzhou-t már kezdtük kissé unni, tudnillik ott tényleg nagyon sok látványosság van, ám a legtöbbje a "tó-templom-rezidencia" vonalon mozog, így hosszú távon kissé tömény. Utolsó napon már nagyon kimozdulni se volt kedvünk, de végül Tami fölfedezte, hogy Hangzhouban is van selyempiac, ráadásul már pont zárófélben volt, mikor odaértünk, így igen jókat sikerült alkudni mindenfélére... Meg elmentünk fodrászhoz is, ahol sikerült egy igen érdekes műveletet véghezvinnie a csajnak és abban a székben mosta meg Tami haját, ahol utána vágta is :D Így flakonból nyomta a vizet meg stb. Interesting. :D Utána meg hazafelé taxival mentünk és mivel nem volt hosszú táv, a taxis nem kapcsolta be az órát - sőt, egyszer csak megállt és fölvett még egy embert. Az a szerencsétlen meg épp telefonált, úgyhogy nem nagyon esett le neki a helyzet, de aztán Tamival kitört belőlünk a röhögés a hátsó ülésen, szegény ember meg így kikerekedett szemekkel hátrafordult "Jé, itt még vannak emberek?!" :DDDDD
Eztán tovasuhantunk Suzhouba. Végül úgy döntöttünk, hogy itt csak 2 napot maradunk az eredeti 4 helyett, ami így utólag visszagondolva talán kicsit kevés, ellenben mentségünkre legyen szólva, hogy pont akkor elég hűvös-esős idő volt, és Suzhou látványosságainak igen nagy része szabadtéri (kert, vagy régi városrész), szóval annyira nem volt szerencsénk sajnos :/ De ide még visszamennék egyszer szívesen, jobb időben. Amúgy Suzhout "Kína Velencéjének" is szokták nevezni, mert az egész város, de főleg a régi városrésze tele van csatornákkal, amiken elvileg lehet hajókázni, gyakorlatilag viszont csak akkor indul hajó, ha x számú ember összegyűlt, mi pedig nem szerettük volna a fél napunkat várakozással tölteni, úgyhogy ez most kimaradt :(
Utolsó állomás Shanghai volt, itt 5 napot töltöttünk; talán kicsit sok, annak fényében, hogy itt arányaiban kevesebb a látnivaló, ennek ellenére azt kell mondjam, megérte, mert tényleg lenyűgöző város :) Jó, egy new york-inak biztos nem, de így magyar fejjel: végre felhőkarcolók, ameddig a szem ellát *o* Ja, meg hát bazi nagy is, szerencsére Betti, egy ott élő magyar lány volt olyan kedves, és kalauzolgatott minket, különben valószínűleg nem ment volna ennyire simán a tájékozódás - bár Pekinghez hasonlóan a metrórendszer ott is tökéletes és abszolút megbízható. Ja, és itt egy egészen jó, már-már hotelszintű hostelt sikerült kifogni - ami a legfontosabb, hogy fűtéssel!!!!!! Meg ingyen reggelivel.
2.-án éjjel repültünk haza SH-ból Tianjinbe, ez azért volt érdekes, mert itt Kínában a Holdújév idén éppen erre a napra (2.-3-a éjjelére) esett, így javában tűzijátékoztak az emberek mindenfelé, mi meg ezt a repülőből csodálhattuk meg. Életem egyik legszebb látványa volt a 2 kivilágított nagyváros fölött itt-ott fölvillanó tűzijátékok :) Utána a reptérről hazafelé vezető taxiúton is csodás volt a látvány, meg aztán nem tudtuk megállni, hogy kimenjünk az utcára. Éjfélkor gyakorlatilag körbevett minket a sok tűzijáték, tényleg kb. mindenki gyújtott egyet-kettőt, iszonyat jó volt :D Augusztus 20.-a elbújhat emögött. Csak sajnos beütött megint a nyomor, mert Tami pénztárcája úgy döntött, hogy ezentúl önálló életet szeretne élni :(
Az újévi mulatságok egy héti folytatódtak (itt ez a szokás, az újév első hetének minden napjára esik valami ünnep), ami azt is jelentette egyben, hogy minden nap szóltak a petárdák-tűzijátékok. Kissé túlzásba vitték és néha a zajok már-már fegyveres harcokra hajaztak, hosszú távon azért elég irritáló volt... Kedvencem az a petárda-tűzijáték mutáció, amit föl kell lőni ugyan, de csak egy fehéret villan, mint a fényképezőgép vakuja, és utána durran egy dobhártyaszaggatóan nagyot.
Ezen kívül az itthonlétet tényleg sikerült gyakorlatilag semmittevéssel eltöltenem, a koli is pang, alig vannak emberek... A szobatársam szerencsére tegnap megjött, így már legalább annyira nem érzem magam egyedül. Ellenben a minap sikerült egy igen durva gyomorrontást összeszednem és csak abban tudok reménykedni, hogy nem szalmonella, mert az most marhára nem hiányozna az életemből :(
Ha lesz erőm, rakok már végre föl képeket, de most tényleg az alváson kívül mást nem nagyon tudok csinálni... Mondjuk rájöttem, nem is baj, mert akkor legalább tényleg nem történik semmi nyomor :D Meg amúgyis, ez az egyik legjobb gyógyszer.
Lassan tanulni is kéne, 21.-étől suli T_T
Hangzhou 2.-3. nap
Második napunk meleg reggelivel indult, ugyanis az egyik napi szálláshoz járt egy reggelizőkupon (hogy a többi naphoz miért nem, az még mindig talány számomra). Tamival már mindketten vízionalizáltuk lelki szemeink előtt a jó kis svédasztalos terülj-terülj-asztalkámat, ehhez képest kaptunk 2 szelet pirítóst, tükörtojást, 2 szelet kínai sonkát (nem véletlenül nem eszek itt felvágottat...) meg egy pohár narancslevet. ;_;
Utána, mivel az idő elég rossz volt - olvadt a hó elég erősen, így a szűk utcákban igen könnyen kapott az ember egy kis hólevet a nyakába, nomeg borult is volt az ég - úgy döntöttünk, hogy eredeti terveinkkel ellentétben nem a tó maradék részét vesszük célba, hanem inkább valami fedett helyekre próbálunk fókuszálni. Így első menüpontként a közelben meglátogattuk 2 jóember régi rezidenciáját, az egyik ingyenes volt, de cserébe az egyetlen izgalmat az jelentette, mikor a kukk némaságban egyszercsak megmoccant az őr az egyik ficakban az ajtó mögött; a másiknál 20 yuant kóstált a belépő, de cserébe nem csak, hogy gyönyörű volt, hanem még nagy is: órákat keringtünk benne és el is tévedtünk vagy háromszor. És ami a csúcsok csúcsa, hogy láttunk beszélő madarakat!!!! Nem hittem, hogy ilyen létezik, de ezek tényleg tudták a nihao-t meg a hello/hi kombókat, sajnos a szia-t nem sikerült nekik betanítani, pedig határozott erőfeszítéseket tettem az ügy érdekében, de syntax error fej volt rá a válasz :(
Ezek után a selyemmúzeumba ruccantunk ki. Mikor kiértünk a buszmegállóba, abban a pillanatban begördült a busz, az ilyet imádom :D Maga a múzeum ingyé' volt, ehhez képest megdöbbentően jól meg volt csinálva, mondjuk nem vitték túlzásba magát a tárlatot és pár tekercs selymet még el tudtam volna nézegetni, de cserébe olyan megoldások voltak, hogy pl. ki volt rakva egy elektromikroszkóp és akkor nézd meg a selyem szerkezetét az LCD tv-n, meg energiatakarékosság szempontjából a vitrinekben csak akkor gyulladt ki a világítás, ha elé sétált az ember, ilyesmik.
Este Kingával és a nővérével, Pannival randiztunk-kajáltunk egyet, majd némileg random módon fölkerekedtünk, hogy megnézzük az éjszakai piacot. Én arra számítottam, hogy főként kaják lesznek, erre főként ruhák-csetreszek voltak, szóval szvsz annyira nem volt nagy durranás, bár azért volt egy kis fílingje a sötétben, lámpák fényénél tülekedni a standok előtt.
Harmadik nap, azaz ma, befizettük egy kis hajókázásra és bementünk a tóban lévő legnagyobb szigetre. Szép volt nagyon, kár, hogy nem tavasszal és teljes pompájában láthattuk :/ Innen tovahajóztuk Yue Fei templomához-sírjához, ami látványra se vágott annyira hanyatt, meg mivel kínaiak se vagyunk, sajnos a hősi szellem se hatott át minket (Yue Fei egy nagyon híres, XII. sz.-i kínai hadvezér), így innen viszonylag gyorsan leléptünk. Besétáltunk még egy szigetre, majd ki ( :D ), mert a híd másik végénél elvileg voltak még látványosságok, pl. egy nagy Buddha-templom, legalábbis a térkép szerint.
Bő negyed óra kóválygás után aztán megfejtettük, hogy valószínűleg a hegyre kell fölmenni, ahol meglepő módon egy autentisch kínai stílusú gettó volt. (= ez az én szóhasználatomban az igen erősen lerobbant lakóövezeteket jelenti, ami van: kosz, ami nincs: komfortérzet) Egy néni megkérdezése után pedig meg is találtuk a templomot, ami igen jó állapotban maradt fenn, jóformán a helyét jelző tábla érdekesebb volt :D Ráadásul az összhatást még fokozta a lábánál lévő gettórész ill. mögötte 20 méterre a gonggongcöszuo alias nyilvános budi (ti. a gettós házakban nincs kló, ezért van országszerte annyi nyilvános WC, nemám a turisták miatt). Éjlen Kína!
De ha már ilyen jól odataláltunk a hegyre, gondoltuk körbenézünk egy kicsit, így útba ejtettünk pl. egy újabb pagodát, meg a taoista templomot is, bár ez utóbbihoz sajnos már túl későn érkeztünk és bezárt :/ Amúgy a hegyről nagyon szép rálátás volt a Nyugati tóra, rá is csodálkoztam újfent, hogy Hangzhou közepén ilyen táj van... Egyre jobban tetszik ez a város amúgy, simán tudnék itt élni. Meg egyébként ez a hegy nekem tökre tetszett, a maga keszekuszaságával :D
Ezután még bóklásztunk egy kicsit, kajáltunk, és némileg átfagyva visszajöttünk fetrengeni a szállásra... Meg elkezdtünk azon filózni, hogy még egy várost beiktatunk az utazásba, de nem biztos, hogy anyagilag bele fog férni :/
Hangzhou 1. nap
Eredeti terveimtől eltérően mégis hoztam magammal laptopot, úgyhogy ha már cipelem a világ végére, akkor igyekszem abszolút Norbi ápdéjt tudósítani az utazásról :) (Meg rájöttem, hogy az utóbbi időben igencsak elmaradtam képfeltöltögetésekkel, úgyhogy majd valamikor ezeket is pótlom ill. rakok föl most az útról ;_; Bocs....)
Szóval magam számára is igen meglepő módon, az utazás eddig meglepően simán megy és csupa pozitív meglepetésekkel teli... Soha rosszabbat, komolyan mondom *lekopog*
Az elején volt némi pánik, legalábbis részemről, ugyanis a tervezetthez képest valahogy fél órát elcsúsztunk, és már-már előfordulhatott volna, hogy lekéssük a vonatot, de végül hál'istennek ez a manőver mégsem sikerült. Sőt! Ugye a xian-luoyangi kis kiruccanás miatt nekem már voltak vonatos élményeim, így igazából készítettem magamat lelkiekben a nyomorra, de erre nem volt szükség, mert kiderült, hogy itt Kínában a "gyorsvonat" az kb. a repülőket megszégyenítő expresszvonatot takar, már ami a felszereltséget illeti. Még - korlátozott műsorokkal ugyan, de - TV is volt Ö_Ö A nyomor egyedül talán csak annyiban nyilvánult meg, hogy Tamival átsiklottunk afölött a tény fölött, hogy nem ugyanabban a fülkébe szól a jegyünk, így ő többek között egy örökmozgó kisgyerekkel lett összezárva, én meg 3 bácsival, akik valami irtózatosan durva tájszólásban beszéltek, ráadásul az egyik még csikorgatta is a fogát álmában...
Reggel azért viszonylag üdén pattantunk le a vonatról Hangzhouban és nagyjából problémamentesen meg is találtuk a hostelt, ami nem kis meglepetésre a város egyik "kirakatrészében", egy ilyen régi kínai város mintájára felújított, főként bazárokkal teletűzdelt területen található. Eleinte kicsit talán drágálltam az árát, de most így azt kell mondjam, abszolút megérte, simán ideköltöznék hetekre is :D Ráadásul maga a szoba is rohadtjó, azt leszámítva, hogy jó d-kínai szokásra nincs radiátor/központi fűtés, szóval a klímával kell fűteni, az áram viszont csak akkor megy, ha bent vaguynk a szobában, mert a belépőkártya kell hozzá, így kb. mindig egy jégverembe érkezünk vissza.
Hangzhou amúgy eddig egy elég szimpi város, mondjuk az "igazi" (értsd: turistalátványosságoktól mentes) részében még annyira nem voltunk, de nekem titkos tervem majd oda is kiruccanni egy kicsit. Mert amúgy Hangzhou tkp. központi része egy bazinagy tó - becsületes nevén 西湖 (Xihu [hszihú]), azaz Nyugati tó -, nagyjából ekörül és a benne lévő szigeteken, meg még 2 szomszédos hegy lábánál korlátozódik a város amúgy igen számos látványossága, a többi része elvileg nem tér el sokban bármelyik átlag kínai várostól... Viszont ami nagyon szimpi, hogy láttam bringakölcsönzőt, ezt Tianjinben is tudnám értékelni ÉS aluljárót is a gyalogosközlekedés számára! (Ami nem mellesleg légvédelmi óvóhelyként is működik - nem vicc, ki volt írva :D)
Szóval becsekkoltunk szépen a hotelbe, a közeli bevközpontban vettünk némi elemózsiát, majd némi tanácskozás után elindultunk a tóhoz. Eleinte nem csak ezt akartuk ma megnézni, de végül nagyjából félig körbejártuk, közbe betértünk egy templomba, egy pagodába, fotóztunk, fotózkodtunk kínaiakkal és kínaiak nélkül, sőt egy egyedül utazó lány rövid ideig még hozzánk is csapódott, hogy ugyan fotózzuk már le pár helyen, mert ő önmagát elég bajosan tudja.
A pagoda amúgy nagyon vicces volt, már épp utolsó erőtartalékainkat mozogósítottuk volna, hogy megmásszuk, erre kiderült, hogy van mozgólépcső és lift :DDDDD Hát ezért volt 40 yuan a belépő (drága). A tetején viszont, mikor körbenéztem, megint elfogott az a "itt-vagyok-Kínában-egy-pagoda-tetején-és-épp-egy-bazhatalmas-kínai-városra-tekintek-le" c. érzés, amit rövidebben nem tudok összefoglalni, de nagyon-nagyon hihetetlen és szavakba önthetetlen. Örülök, hogy átélhetem :)
Hazafelé aztán gondoltuk, hogy teszünk egy kis városnézést meg próbáltunk taxit spórolni, így egy ismeretlen úton jöttünk, amitől kiderült, h. egy kb. 820 m-es alagút... Pedig annyira jó volt egész nap a tiszta levegőn lenni a parkban, de ezzel a kis alagutazással kb. megalapoztunk magunknak egy tüdőrákot szerintem :DDDD (Bár nemtom, félévnyi tianjini levegő után már lehet, h. ez meg se kottyan...)
Nap közben amúgy 2x kajáltunk, szerencsére egyik sem volt túl drága, ámde annyira finom sem, szóval a déli kulináris élmények felfedezése még várat magára. Remélhetőleg holnap, Kinga és nővére társaságában nagyobb szerencsénk lesz, Dzsuli pedig bánthatja, hogy hazament, mert szinte teljesen elolvadt a hó :P
Tripmix
Fú, jó rég nem írtam :O
Január elején azért, mert nem volt miről: az abszolút unalomtengerben már tényleg csak igen nagy kreativitással tudtunk magunknak némi izgalmakat alkotni, így például lövettem magamnak egy harmadik pár fülbevalót (jelentem minden félelmeim ellenére ez eddig a legjobban sikerült fülim, még csak nem is vérzett a lövés - ellenben sajnos sapkával és bizonyos fülhallgatókkal annyira nem kompatibilis), vagy elkezdtünk új éttermeket felkutatni több-kevesebb sikerrel (pl. a mindenki által istenített hotpot szerintem abszolút íztelen, ellenben a rizstésztás ramen-jellegű leves egész finom).
Január 12.-étől 19.-éig aztán Pekingben üdültem egyet Gergővel, Katival (ugye ők a BNU-s diákok), Julival, aki fölruccant délről, egy rövid ideig még Kinga és a nővére is befutott Harbinból, sőt a Pekingben tanuló másikJuli is, így igazi multieltés magyarpartit csaptunk.
Megnéztük jóformán az összes jelentősebb látnivalót - Tiananmen + Tiltott Város, Nyári Palota, Tiantan (Ég Temploma), Selyempiac) -, bár némileg gyorsított tempóban, ugyanis a hideg egészen új mélységeit sikerült kitapasztalnunk és sajnos fagyhalál-közeli állapotban kevéssé tudják a kínai művészet remekei lekötni az ember figyelmét... A Selyempiacon már-már arcátlan összegeket alkudtunk le - ez a skillem lassan már tökéletesre fejlődik, kíváncsi vagyok, hogy az otthoni kínai piacokon is be tudom-e vetni :D
Voltunk bulizni is, tök véletlenül sikerült becsöppenni Peking egyik legjobb klubjába ráadásul ingyen, bár az italt már sajnos csak pénzért cserébe akarták nekünk odaadni, úgyhogy kénytelenek voltunk moderálni magunkat... Meg voltunk karaokéban, sajnos egy koreai fiú is belekeveredett a csapatba, és porrá alázott minket az ének-rap kombóival. Nem tudom, szerintem mi fehérek valamit nagyon rosszul csinálunk, de azoknak az ázsiaiaknak, akikkel eddig találkoztam, a 90%-a rohadt jól tud rajzolni és énekelni, márpedig már találkoztam nemkevéssel. (Jó, cserébe táncolni nem annyira tudnak :D)
És amivel még gazdagodni sikerült, az megint egy újabb jó kis megfázás-huzatkapás kombó. Itt Kínában lassan tényleg megdöntöm már az éves betegségrekordomat...
Gergő 19.-én végleg hazament, Kati most épp a reptéren van(, de majd még visszajön Pekingbe), én pedig visszasuhantam kedvenc szuperexpresszemmel Tianjinbe, hogy megkezdjem az előkészületeket a következő utazásomra: Tamival ugyanis holnap, azaz 21.-én este felkerekedünk, hogy szétnézzünk egy kicsit Hangzhouban, Suzhouban és Shanghaiban, majd ha minden simán megy, február 2.-án éjjel ledob minket a gép a tianjini reptéren. De miért is menne minden simán...?!
SZU
Mostanában egyre többet vannak ilyen megvilágosodásaim a kínai nyelvvel kapcsolatban - úgy látszik, tényleg a gyakorlat teszi a mestert. (Már csak az kéne, hogy ne a beszélgetések befejezése után negyed órával jöjjenek el ezek a dicső momentumok, hanem mondjuk ott helyben. :D)
Mára az jutott, hogy mikor megint kérdezte egy ember, hogy én honnan jöttem és megint mondtam, hogy Magyarországról, ami kínai fedőnevén Xiongyali [ejtsd: Hsziungjálí], akkor megint azt a visszakérdést kaptam, feltehetőleg némi hangzásbeli hasonlóság miatt, hogy Sulian? [Szulien], amiről eddig fogalmam se volt, hogy mégis milyen ország, ezért automatikusan nyomtam rá a viszontválaszt, hogy nem, Xiongyali. Most azonban, mikor már elég messze elhaladtam a tett helyszínéről, a memóriám kiköpte a megoldást: még anno valamiért a rasszista bácsi fölhúzta az agyamat az órán, nekem pedig feltétlen ingerenciám támadt, hogy kikeressem a szótárból azt, hogy kínaiul hogyan mondják a Szovjetuniót. Kettőt találhattok. :D
Hasonló helyzetekben ezentúl a "nem, Xiongyali" c. viszontválasz köré pár mondatos történelmi gyorstalpalót fogok köríteni...
Repülés 2011-be
BÚÉK mindenkinek! Immáron 2011-et írunk, el sem hiszem..!
Tegnap délelőtt jártam a tianjini reptéren. Igen, olyan is van - Kínában nagyjából minden említésre méltó városnak van legalább 1 reptere, mivel az ország mérete igencsak indokolttá teszi a belföldi járatokat. (Persze ezen járatok minősége már egy másik kérdés... Szerencsére az elmúlt években igen rohamosan fejleszteni kezdték a mágnesvasút-hálózatot.) Viszont általában nemcsak belföldi úticélokat lehet innen megközelíteni, hanem pl. Tianjinből számos más ázsiai célpontra is indulnak járatok, mind viszonylag olcsó fapadosak, mind pedig olyan jó nevű cégek gépei, mint pl. a Japan Airlines.
A szobatársam, Kaori is ez utóbbival suhant el kb. 2 hétre Japánba, elsősorban azzal a célzattal, hogy részt vegyen a felnőtté válási ceremónián, másodsorban persze láblógatni. Én viszont úgy döntöttem, hogy kapva kapok az alkalmon, és kikukkantok vele a reptérre, egyrészt legalább városnézek egy kicsit, másrészt meg amúgyis imádom a reptereket.
Odafele taxival mentünk az autópályán, ez annyira nem volt érdekes (ha csak azt nem nézzük, hogy itt az autópálya elég hosszú ideig felüljárószerűen a házak között fut, bár ilyenen már jártam, úgyhogy annyira nem hatott újdonságként), ellenben Kaori többször is fölhívta a figyelmem, hogy ne nagyon izguljak, mert a reptér picike. Hát mit mondjak, valóban nem nagy, de szerintem van akkora, mint Ferihegy 2, sőt talán nagyobb is. :D Ciki.
Maga az épület amúgy egy elég minimáldizájnos üvegcsarnok, ha jól láttam kör alakú - fényképeket viszont sajnos nem tudtam készíteni, mert amint kiszálltunk a taxiból, megcsapott minket a kb. -100 fokos szibériai orkán, úgyhogy igencsak serényen tepertünk befelé. A váróban még ücsörögtünk kb. negyed órát, épp láttunk valami filmforgatást, megállapítottuk, hogy kb. én vagyok az egyetlen fehér ember az egész kócerájban - majd eljött a (majdnem) könnyes búcsú ideje, mivel itt Kínában van egy extra security check izébizé, amin én jegy hiányában sajnos nem mehettem át, így tovább már nem tudtam kísérni Kaorit.
Mivel a visszafelé útra nem akartam egy fél vagyont kicsengetni taxira, még otthon kinéztem egy buszt, ami elvileg elég közel rakott volna le a sulihoz, de természetesen ezt nem sikerül megtalálni (meglepő fordulat ismét). Szerencsére viszont pont belefutottam egy másik buszmegbe, ahol - "röpke" várakozás után, miután már annyira fáztam, hogy nem is éreztem a hideget - fölpattantam a 4-es buszra és zötyögtünk is a központ felé. Úttalan mellékutakon és külvárosi gettókon haladtunk, de meg kell mondjam nekem nagyon tetszett, végre láttam valamit a város igazi arcából is, nem csak a belvárosi csiliviliből. (Sajnos erről meg azért nincsenek képek, mert mozgó buszból nem tudok fotózni. :( ) Szerintem olyan 3/4 óra lehetett kb. az út, közben néha megálltunk fölvenni-lerakni pár utast (buszmegtábla nem nagyon volt sehol), a végére pedig annyira elbambultam, hogy elfelejtettem ott leszállni, ahol kellett volna...
Mákomra azonban épp dugó volt, így megkértem a sofőrt, hogy ugyan legyen már szíves leengedni, aminek zokszó nélkül eleget is tett. Érdekes módon itt Kínában az ilyesmi (ti. hogy nem pont a megállóban szállnak le-föl az emberek a buszról/-ra) nem nagyon okoz senkinek lelki törést, míg emlékszem, otthon egyszer pl. az Andrássyn ültem a buszon a dugóban, és egy nő hiába mondta a sofőrnek, hogy idegenvezető és engedje leszállni, mert elkésik a csoportjától, amaz kb. csak negyed óra vita után volt hajlandó ajtót nyitni. Értem én, hogy utasbiztosítás meg a sofőr felel az utasokért, stb., de szvsz sok esetben szerintem a józan paraszti ész fölülírhat néhány szabályt...
Mindezek után átvetettem magam a kocsik tömkelegén és elvonszoltam magam (sajna nem hátszél volt) a közeli koreai kajáldáig, ahol mostanában szinte minden nap eszem. Rászoktam a csípős kajára, fincsiiii :D Kipróbáltam az egyik legtűzokádósabb étket, a toppokkit, eleinte iszonyat jól esett, mert ugye jéggé voltam fagyva, de a vége már annyira úszott a szószban, hogy nem bírtam legyűrni. Amúgy isteni :D
Este aztán megint annyira nyomor tört rám (okát fedje balladai homály), hogy szinte fizikailag éreztem, hogy rám nehezül, így sajna eredeti szándékommal ellentétesen nem tudok semmi frenetikus-fantörpikus tűzijátékról vagy hasonlóról beszámolni, mert úgy döntöttem, hogy inkább átalszom az éjjelt és másnap, azaz ma, egy új évre és egy szebb világra ébredek. Sajnos ezek közül egyiket sem sikerült megvalósítani, mert mindig mikor épp elaludtam volna, a legrandomabb emberek hívtak vagy küldtek smst, aztán reggel 6 körül meg arra ébredtem, hogy már a kiszáradás határán állok (ti. tegnap nem vettem vizet), de sajna a koli vízforralója is ki volt húzva éjjelre, így pisilangyimeleg teával indítottam a 2011-et, ami valószínűleg nem épp a legjobb ómen.
Node sebaj, mert mostanában megfogadtam, hogy életem során még mindenképp visszatérek Kínába, így majd máskor bepótlom a szilveszterezést Pekingben vagy Sanghajban vagy Kantonban vagy Hong Kongban...
Vagy nem, mert jövőre úgyis mind meghalunk, muha.
Most pedig megyek a boltba és tényleg veszek már vizet, jajdeutálom.
Budapest, Budapest, te csodás...
A múlt hétvége alapkoncepciója a karácsony volt.
Mivel az eddigi éveknél is nagyobb örömvihar tombolt lelkemben, így erről elfeledkeztem itt a blog hasábjain megemlékezni - tehát ezúton is kívánok minden Kedves Olvasónak utólag is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket! Meg egyben Boldog Új Évet is, ha már itt tartunk :D
24.-én este csaptunk egy kis helyi magyaros bulit némi jelképes ajándékozással és főzőcskével, bár mivel végül serpenyőt kölcsönvennünk senkitől, palacsintasütés helyett sült krumplival és Tami hazai leveskockájával ünnepeltük a szentestét. Meg szaloncukorral, mert megjött otthonról a csomagom épp 24.-én délután, jej :D Volt benne bejgli is, de - mint az a hétvége folyamán később kiderült - sajnos nem élte túl az egy hetes utat és megpenészedett :((((
Másnap aztán Peking felé vettem az irányt, konkrétabban a Wangfujing nevű bevásárlóutca egyik shopping centerébe, ahol történetesen a Télapó és neje, alias Gergő és Chiara (egyik olasz csoporttársa) teljesítettek szolgálatot. Ez igen vicces volt, de sajnos hosszú is, így Katival órákig korzóztunk a pénzköltés eme hatalmas templomában... Tényleg bazhatalmas, ráadásul még padok se nagyon vannak, hogy leüljön az ember. Ellenben vannak olyan mozgólépcsők, amikkel 2 szintet lehet utazni... Durvák ezek a kínaiak.
A műszak végeztével kitaláltuk, hogy teszünk egy villámlátogatást Budapesten, mert ez az olaszoknak (még egy lány, Catarina jött velünk) különleges, nekünk meg ünnepi.... Vagyis felkerestük Peking - és minden valószínűséggel Kína - egyetlen magyar éttermét, amely rendkívül oridzsinöll módon történetesen a Budapest nevet viseli :D
Háthát. Az enteriőrön lenne még mit fokozni a magyarosságot (sajnos fotózni elfelejtettem T_T) és a pincérek is betanulhatnának esetleg pár szót (vagy ezzel ellentétben, ha kínaiul szólunk hozzájuk akkor ne angolul válaszoljanak, mert ettől megőrülök - bár Kínában eddig ők voltak a legudvariasabb pincérek, akikkel találkoztam). Mivel az 5 emberből hárman ettünk székelykáposztát, így paprikás csirkével és ha jól emlékszem sertéspörkölttel együtt összesen végül háromféle kaját kóstoltunk meg, ebből kissé túlpaprikásan ugyan, de magasan a káposzta vitte a pálmát, a másik két étek annyira nem volt az igazi... Továbbá a desszerteknél is néztünk egy nagyot, mert a két vékony palacsinta láttán Budapest helyett egyből a Balaton-parton éreztük magunkat, már ami az ár-érték arányt illeti :D Emellett még 2 saláta beficcent és így fizettünk fejenként kb. 65 yuant (kb. 2 ezer HUF), ami kínai viszonylatban rengeteg, ugyanakkor ha belegondolok, hogy otthon kétezerből mennyire nem eszik az ember semmit egy étteremben... Bár még itt is fért volna belénk kaja, mert az adagok úgy voltak kitalálva, hogy azért minimum egy levest még el bírtunk volna viselni... Hát mindegy, azért jól esett némi hazai ízvilág :)
Ezután KTV-zni (alias karaokézni) támadt kedvünk. Mikor suhantunk a Budapest felé taxival, láttunk is egy bazhatalmas-puccos KTVt, és szerencsére a taxisbácsi, miután utasítottuk, hogy vigyen el minket egy közeli karaokebárba, épp itt rakott ki. Csakhogy következett a hidegzuhany, mikor a bejáratnál közölték, hogy 1 szoba 1 órára durván 10 ezer forint... Fénysebességgel távoztunk :D
Szerencsére Gergő tudott egy másik helyet a koreaiak és japánok által preferált partikörzetben (Wudaokou), ahol itallal együtt fejenként egy ezresért el is kornyikálgattunk egy órát. Már épp belejöttünk volna, mikor lejárt az idő, úgyhogy tanulság: legközelebb több órára menni és előtte egy héttel betanulni kb. 100 szám szövegét!!!!!
Este megajándékoztuk egymást, felfedeztük, hogy a bejgli megpenészedett majd bevetettük magunkat az ágyba.
A másnap dél fájdalmasan korán eljött és egy gyors reggeli után ismét úton voltunk a bevközpont felé, ahol Mikulásék utoljára húzták az igát. Ez a nap lényegében igen eseménytelenül telt, este kajáldát kerestünk, majd busszal próbáltunk meg visszajutni a BNUhoz, de természetesen eltévedtünk (mily meglepő fordulat). Az út szélén állt egy taxi, üresen és járó motorral, mi pedig a fagyhalál szélén már épp azon voltunk, hogy bedobjuk magunkat és elhajtunk, de aztán inkább elsétáltunk a metróig... Végül a Korean cityben raktunk magunkba kaját, majd elsuhantunk a vasútállomásra, elbúcsúztunk, némi orientációs problémák után vettem jegyet és 11 körül szépen meg is érkeztem a koliba.
A végére pedig egy kép - én a baloldaliban vagyok <3
(Forrás: origo)
És egy hír.
Fun facts II.
Nem olyan rég (talán 1,5 hete kb.) már annyira nem bírtam a hideget, hogy muszáj volt valami csizmát vennem. Eredetileg egyet terveztem, de végül kettő lett belőle... Otthon valószínűleg nem kellett volna egyik sem, de az itteni kínálatból a kényelem/melegség/ár/küllem faktorok mindegyikét figyelembe véve ezek bizonyultak nyertesnek.
Erre tegnap reggel látom, hogy az egyiknek kicsit már el van válva a talpa. :D Ennyit a minőségről. Szerencsére azonban délután tudtam venni a piacon pillanatragasztót, - pedig nem is azt kerestem, csak megláttam - úgyhogy mostanra a cipő jobb, mint új korában. (Megjegyjés.: a ragasztó az első dolog, ami egy-az-egyben olyan, mint amiket otthon árulnak. Már vártam erre a felfedezésre.)
Szerencsére mindez még épp időben történt, ugyanis: MA LEESETT AZ ELSŐ HÓ!!!!!!!! vííííííííííííííííííííííííííí
Persze ahogy az lenni szokott, ez jéggel is jár... Mikor jöttem haza a suliból, épp mellettem seggelt el egy kínai, szerencsére túlságosan fáztam ahhoz, hogy hangosan kitörjön belőlem a röhögés :D
Fun facts I.
Úgy érzem, kissé túlhangsúlyozom az utóbbi időben a kajatémát, de a szürke hétköznapokat más már nem igazán tudja feldobni :D
Ma pl. az egyik helyen, ahova mindig jiaozit járunk enni, szemügyre vettem a "normál" menüt is. Főleg koreai kaját futtatnak, és mit látok: kutyahús :OOOOO Egy nagyon rövid pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy meg kéne kóstolni majd valamikor, de aztán a rámtörő igen intenzív gyomorémelygés el is nyomta rögtön ezt az érzést...
Aztán az Arany Főnix nevű pékségben végre megízleltem a "magyar szendvics" fedőnevű eledelt, ez a fentivel ellentétben örvendetesebb meglepetéssel szolgált, ugyanis szalonna volt benne. (Remélem nem kutyából, höhö. [szar szóviccek rovat]) Viszont mit bizonyít ez? A külföldiek asszociációs láncolatában is magyar kaja = zsíííííííír.
Meg amit egyre jobban utálok, gyűlölök, sőt rühellek, hogy szinte naponta kell mennem a boltba vizet venni, mert itt ugye a csapvizet nem lehet meginni, viszont nekem a napi 1,5 liter a minimumom. Ezt megelégelvén múltkor kísérleti jelleggel elhoztam egy karton (=8 palack) vizet a Tescoból - ez durván 20 perces sétát jelentett, így a végére a karomat már nem annyira éreztem, cserébe maradandó izomlázat igen. Ellenben most luxus körülmények között élek, úgyhogy azt hiszem, megvan a heti sportom ingyen és bérmentve :D Gyúrok az NDK-s úszónő-fizikumra :D
Zárójelesen még megemlíteném, hogy megkezdődtek a vizsgák, ma volt az első (reading - annyira nem lett szerintem vészes *lekopog*, főleg a csoport többi részét elnézve), pénteken lesz a beszélt nyelv, amitől parázok a rasszistabácsi miatt, aztán 28.-án intensive reading, amitől parázok, mert sok nyelvtant meg szót kéne rá tudni és én ugye annyira nem erőltettem meg magam a félév során sajnos, aztán 30.-án még levezetésképp lesz egy listening, amire készülni nem lehet annyira, cserébe viszont elég tippmix, mert ha minden igaz, 1x megy le a szöveg, aztán vagy kihallja az ember a megoldást vagy nem.
Hétvégén karácsony, hallom otthon tombol a tél, itt viszont megint bejött a tavasz, az átmeneti dzsekimben járok és melegem van (bár mellesleg van egy olyan sanda gyanúm, hogy melegebb a "télikabátnál", amit itt vettem). Meg mondjuk állítólag hét végén fog esni a hó már végre.
Kirakták a hirdetményt, a kövi félév feb. 21.-én kezdődik, de közben kiderült, hogy egész januárban nem lesz elvileg tanítás, szóval igen hosszú téli szünetnek nézünk elébe, banzájfanfárkonfettieső. Pénzt valaki adjon, utazni akarok.
Csomóan hazamennek és igen sokan vissza se jönnek, főleg a koreai részlegből és részben a japánból, amit sajnálok nagyon :( Ellenben majd jönnek új emberek, kíváncsi leszek :D
Ennyi meg egy Bambi, tömjétek a szaloncukrot helyettem is!
Pörkölt
Egyik japán barátom megkért, hogy főzzek neki magyar kaját, de sajnos nem vagyok főzőzseni, így gondoltam, mielőtt teljesen beégetem magam, inkább először kísérletezek egyet a koli magányában. Sokáig agyaltam, hogy mit alkossak, végül a csirkepörköltre esett a választás, más csak azért is, mert ehhez viszonylag egyszerű felhajtani a hozzávalókat és annyira nem is drága - egyedül a paprika meg az olaj egyszeri megvétele jelentett nagyobb beruházást, úgyhogy azt hiszem, rá fogok szokni a főzésre, hogy ezeket elhasználjam. (Amúgy is akarok pl. palacsintát is csinálni meg rántottát.)
Egy szó, mint száz, ma délután végre belevágtam és eleinte jól is indult a dolog, meg közben meg is kóstoltam és finom is volt, de aztán valahol elszabadult a folyamat és odaégett :((((((
Szóval most jelenleg a húst kiszedtem belőle, remélem az ehető lesz, de a szaftot inkább kidobtam...... Még valahonnan rizsát kéne venni és ez lesz az ebéd. Szegény Kaori is tökre várta, hogy végre eszik magyar kaját, erre ez lett belőle X"D
De! Vettem koviubit, muhahaha :D
Nutella és egyéb nyalánkságok
Jó rég nem írtam már se ide, meg sajnos abba a füzetkébe se, amibe a kiadásaimat szoktam jegyezni, pedig mostanában valahogy nagyon eltűnt a pénz, úgyhogy már vízionálom a hónap végi kényszer-léböjtkúrát megint... Mondjuk szükség is lesz rá, mert ez a nagy költekezés főleg abban nyilvánult meg, hogy az utóbbi időben elég sokszor ettünk-ittunk finom nemkínai kaját, ami zsír formájában rakódott le T_T Hát így érezze jól magát az ember.
Múlt csütörtökön volt amúgy Tami szülinapja (boldogat neki így utólag is!), Flóra pedig kitalálta, hogy Nutellát akar neki adni, így el is mentünk egy közeli bevásárlóközpontba (Isetan), aminek a -1-es szintjén mindenféle import kajákat lehet kapni, mert múltkor ott fölfedeztem ezt a finomságot. (Valamiért a Ferrero nem használja ki azt a piaci rést, hogy szerintem a Nutellát is zabálnák a kínaiak, így bár pl. Kinder csokit meg Ferrero Roché-t aranyáron ugyan, de lehet a boltban kapni, Nutellát nem.)
De ahogy az lenni szokott, természetesen épp ekkor ki volt fogyva, így az amerikai barátainktól sebtiben elkért címet követve lóheremozgásban megközelítettük a világvégét, ahol sikerült feltehetőleg Tianjin utolsó Nutelláját megkaparítani... Természetesen azóta jártam az Isetanban és megint árulnak ott is :D
Egyébként mostanában egy csomó olyan helyre mentünk el, ahol kóvályogva keresgélni kellett a célpontot, néha-néha már RPG-ben érzem magam. Bár azt az érzést semmi nem tudja überelni, mikor Pekingben eltéved az ember...
Melóügyileg az a helyzet, hogy az étterembe végül kollektíve nem kellettünk, helyettünk 4 oroszt vettek föl, cserébe viszont ugye jelentkeztek az óvodától, hogy tanítsunk angolt, de én azt nem igazán akartam vállalni, így jelenleg Tami és Flóra nyomják az ipart. Kicsit mondjuk bánom, mármint a pénz jó lett volna, meg minden, de őszintén szólva annyira nem szeretem se a gyerekeket, se a tanítást, hogy hosszú távon ezt el bírtam volna viselni.... Bízom a mákomban, hátha akad még valami egyéb jó lehetőség *várja a sült galambot*
Hó még mindig nem esett itt, ellenben veszett hideg van, bár lehet csak azért érezzük így, mert itt Kínában nem lehet meleg ruhát kapni :D Persze értem én, hogy réteges öltözködés meg minden (a kínaiak ebben profik), de nem azért veszek kabátot, hogy még 3 pulcsit alá kelljen vennem...
Ja, és nemsokára jönnek a vizsgák, konkrétan jövő héten 2 meg az utána való héten még 2, amiktől igencsak be vagyok tojva. Pláne, hogy le is betegedtem, bár visszagondolva rájöttem, hogy mióta egyetemista vagyok, valahogy minden vizsgaidőszak előtt kijön rajtam a betegség... De ami örvendetes tény, hogy kiderült, az előzetes tervekkel ellentétben egész januárban nem lesz suli, így 1,5 hónap lesz a szünet!!!!!!!!!!!!!!!!!! jessz \o/
És jön a karácsony is, majdnem el is feledkeztem róla...
Mindennek megkoronázásaként pedig zenéljünk egy kicsit - egészen új szám, tegnapi :D
(Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy én ilyen jellegű zenét fogok linkelni, azt körberöhögöm... Durva)
Nagyon hétfő
Vannak azok a bizonyos napok... Amikor nem csak a naptár szerint van hétfő, hanem úgy minden kellék sikeresen összejön egy nyomorral teli naphoz.
A reggel azzal indult, hogy szokás szerint késésben voltam a hajmosás miatt, aztán mikor már épp vettem volna föl a kabátomat, szólított a természet (feltehetőleg a piskótától, amit reggelire ettem, mert előző este is ettem egyet és akkor is hasonló volt a szituáció, így bármennyire finom is, az étlapra sajni nem fog felkerülni), utána meg már úgy voltam vele, hogy a tanteremig való elgyaloglás idejét is figyelembe véve cikibb az, ha bemegyek, mintha nem, így skippeltem az első órát.
Aztán mikor más másodszorra jött el az idő, hogy vegyem a kabátomat és elinduljak a suliból, hívott az óvodás melótól a csaj (emlékeztető: még kb. 2 hónapja leszólított minket egy nőci, hogy nem akarnánk-e oviban angolt tanítani, már kb. el is felejtettem, mire tegnap hív, hogy akkor ma tudnánk-e találkozni), hogy mégse délután találkozzunk, hanem jönnek a főnökkel az egyetememre és mikor van nap közben szünetem, mert elég, ha csak 10 perce összefutunk, mire mondtam, hogy hát szünetem az épp most van 10-ig, mire ő mondta, hogy oké, így az egész szünetet az aulában várakozva töltöttük a csajokkal, pedig sokkal szívesebben éltem volna szociális életet a 9. emeleten.
Mindez fél 10 felé történt, szóval várható volt, hogy a csaj nem ér ide és mégis óra után fogunk talizni, ellenben kiderült, hogy az első órámon a tanár késett 1 órát és csak 30 perces órát tartott valamiért, így nyugodtan bemehettem volna reggel és lett volna időm beszélgetni a többiekkel, valamint az is, hogy az éttermes meló miatt is ma délután lesz megbeszélés, először úgy szólt az infó, hogy 4-kor az étteremben, később már 5 óráról és a suli egyik étterméről szólt a fáma.
Tanítás után végre sikerült valóban találkozni az óvodás emberkékkel, a meló annyira nem rossz, de 1 órányi útra van a sulitól, ami ugye oda-vissza 2 óra, szóval elmenne vele az egész délután és még szerződést is alá akarnak íratni, szóval valószínűleg annyira mégse az igazi, de mivel Flórával délután az éttermes meló-megbeszélésre voltunk hivatalosak, csak Tami ment el megnézni, így egyelőre bennfentes infóval nem rendelkezem ez ügyben.
Mindezek után a pontot az i-re az tette fel, hogy sikerült kicsit rosszul lépnem és azt hiszem, egy nagyon kicsit meghúzódott a bokám, sportkrémem persze nincs...
Este aztán az 5 órás taliból 6 lett, és kiderült, hogy igazából csak azért jönnek, hogy lepattintsanak minket, mert helyettünk inkább 4 oroszt vettek föl, akik ugyan rondák is meg annyira nem is tudnak jól kínaiul, de több ideig vannak itt, mint mi, úgyhogy jobban megfeleltek az elvárásoknak, de azért még mi is ott vagyunk talonban, hogy hátha másik helyre is kellenek emberek, és akkor majd szólnak.
2 koreai lánnyal együtt estünk amúgy pofára (Flóra meg én), akik annyira berágtak, hogy mondták, hogy menjünk inni, meg tanultunk koreaiul káromkodni is, hasznos szókincs :D Végül kedvenc Helen's nevű kocsma-kajáldánkba mentünk, ami sajnos egy kicsit drága és a jól kinéző pincér se volt ott és Hee Jungéknak se köszöntem, pedig szerintem észrevettek és ez most idegesít, de legalább jól éreztük magunkat, úgyhogy azért a nap valamilyen szinten megmenekült.
Meg ami még jó volt, hogy vettem nap közben epret és finom volt és édes és asszem erre fogom elkölteni az ösztöndíjamat.
De már mindjárt kedd van, hálaégnek.
Bagolyposta
A csodás kolis net fénysebességgel hasít éppen :D (Nem.)
Ismét kaptam küldeményt otthonról, de most megdöbbenten tapasztaltam, hogy a portán csak egy vékony levelet kaptam kézhez benne egy papírral, hogy x postahivatalban kell átvennem a cuccost. Mivel Taminak is volt már hasonló élményben része, megkérdeztem, hogy neki hova kellett elmennie a csomagjáért, azonban a borítékomat jobban megnézve (és a portásnéni segítségét igénybe véve) kiderült, hogy nekem egy másik helyre, a vasútállomás melletti postához kell elfáradnom.
Kaori mondta, hogy eljön velem, így ma óra után rögtön neki is vágtunk az útnak. Busszal akartunk menni, de annyian voltak, hogy nem fértünk föl, így inkább úgy döntöttünk, mégse spóroljuk meg a taxiköltséget… A vasútállomáson aztán megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a szokásosnál kevesebb a batyustól várakozó paraszt, ellenben valamilyen oknál fogva jelen van egy fél hadseregnyi katona díszegyenruhában, csomagokkal fölszerelkezve, és még épp akkor jött pár katonával teli busz. Hát mit mondjak, a komfortérzetünk nem szárnyalt az egekben :D
Magát a postahivatalt viszont szerencsére elég gyorsan megtaláltuk, és a létező összes bejárati ajtón bemenve végül sikerült az EMS-sel foglalkozó részleghez is kilyukadni. Itt a postás először rám hozta a frászt, mert az értesítőn a kínai nevem volt feltüntetve, az útlevelemben viszont ugye nem az van, szóval kb. az összes nálam lévő igazolvány együttes felmutatásával volt csak hajlandó előhozni a cuccaimat… Mikor is megjelent egy vámtiszt és kezembe nyomott egy szikét, hogy – a már amúgy is kissé szakadt – borítékjaimat akkor legyek szíves kibontani, mert meg szeretné nézni, hogy mi van bennük. Természetesen a saját nyomoromat mindig tudom tovább fokozni, így elkövettem egy fatális hibát és véletlenül belevágtam a kolbász csomagolásába… Ez 2 okból probléma: egyrészt, a jó kis gyulaikolbász-illat azonnal elemi erővel terjedni kezdett, a vámtiszt kb. csak akkor nem érezte volna meg, ha nincs orra :D De mondjuk jó fej volt, mert mondta, hogy most az egyszer még oké, de legközelebb azért a husikát inkább hanyagolni kéne. (Persze amúgy se mondhatott volna mást, mert ha elveszi a kolbászkámat, leszúrtam volna a szikével, muhahaha)
A másik gond viszont az, hogy most így gyakorlatilag olyan, mintha megbontottam volna a kolbász csomagolását és kénytelen leszek záros határidőn belül megenni, mer’ attól tartok, hogy a gyulai se áll el évekig ;_;
További problémák viszont nem merültek fel és szerencsére vámot se kellett fizetnem, úgyhogy felmarkolva a szajrét igen szaporán elhúztunk mind a hivatalból, mind pedig a vasútállomás környékéről - ekkor már odáig fajult a helyzet, hogy az átlag járókelőt terelgették…..
Ezek után kitaláltuk Kaorival, hogy meg akarjuk nézni az új Harry Potter filmet. Kínai mozi jej :D Multiplexbe mentünk, sajnos a jegyár is ennek megfelelően drága volt: 35 yuan, az jelen pillanatban 1089 HUF (és durván 3 napi ebéd!!! ez így hónap vége felé igen kényes téma). Volt 40 yuanes jegy is, az tartalmazott vmi kaját, bár erre nem tartottunk igényt, egyrészt mert előtte ebédeltünk, másrészt mert a kínai popcorn sajnos édes és ebből következően SZAR T_T
Szerencsére mikor mi vettük a jegyet, még minden székre üreset mutatott a gép, úgyhogy a leghátsó sorba kértünk helyet… A vetítésen kb. 10-en lehettünk, de ennek a fele késve jött, a másik felének meg legalább egyszer csörgött film alatt a telefonja – persze lenémítani luxus, sőt, van aki még föl is vette o_O De alapjában véve azért viszonylag kussban voltak az emberek, ami jó, mert hallottam pár rémtörténetet a csörgő-zörgő-pofázó kínai mozilátogatókról... Viszont az illúziórombolás nem maradt el, ugyanis a szomszéd teremből áthallatszódtak a másik film zajai…. Csodálatos. Ami még vicces volt, hogy a film végén alighogy elkezdődött a főcím, rögtön fölvágták a villanyt és kb. fél percen belül senki nem volt a teremben rajtunk kívül :D
Magáról a filmről: ATOMHIPERSZUPERKIRÁLY!!!!!!!!!! Eddig ez a legjobb HP-film szerintem, csak kár, hogy 2 részes… Vagyis nem kár, mert gondolom pont emiatt lehetett ilyen jó, viszont most nem győzök a 2. részig várni :DDDD Ráadásul lehet, hogy mikor azt bemutatják, még mindig itt leszek Kínában, bár hála a jó égnek nem volt leszinkronizálva :D
Más. Bár az ablakon kinézve az idő látszólag tavaszias, a valóság az, hogy farkasordító hidegek kezdenek itt kialakulni, vagy lehet, hogy csak a ruháim vékonyak, mindenesetre egyre inkább szükségét érzem egy csizmának, egy bélelt kabátnak és lehet, hogy a harisnyahordásra is rá fogok szokni, mert abban már reménykedni se merek, hogy valami vastagabb anyagú farmert találjak magamra ;_;
Kul-túra Pekingben
Eddig valahogy mindig gátat vetett a tervezett spórolásomnak az, hogy azt a kis pénzecskét, amit félre tudtam volna rakni*, inkább egy pekingi kiruccanásra költöttem el. (*Persze - magamat ismerve - úgyse raktam volna félre, hanem elköltöttem volna valami más hülyeségre. [a szerk.]) Most sem történt ez másként, mert Gergő és Kati addig rágták a fülemet, amíg múlt pénteken, fejfájósan és álmosan, de végül is ismét fölvonszoltam magam Pekingbe. Szerencsére viszont ez a hétvége az eddigiekkel ellentétben elég jól sikerült és kultúrprogramokat is szép számmal sikerült belezsúfolni :)
Mondjuk az első menet az nem éppen egy ősi kínai látványossághoz, hanem a fodrászatba vezetett, mert már igencsak érett nekem egy hajvágás, de az eddig hallott rémtörténetek és némileg korlátolt kínai tudásom miatt egyedül féltem elmenni :D A kínai fodrászatokról amúgy a következőket kell tudni:
- az utcán kb. 200 méterenként van egy fodrászszalon (nem túlzok! najó, lehet, hogy 500 méter a távolság)
- a fodrászok többsége nem nő, hanem a húszas évei közepén járó férfi, ráadásul sajnos a többség igen jól is néz ki :D
- a giccses díszletek ellenére olcsó
Végül nem egy random utcaszéli fodrászatba ültem be, hanem egy bazhatalmas koreai bevásárlóközpont-lakóépület piacterén lévő szalonba, ahol egy félisten megmosta-levágta-beszárította a hajamat, mindezt 30 yuanért, azaz kevesebb, mint 1000 ft-ért. Höh... Jó, mondjuk finishterméket nem rakott rá semmit, meg véleményem szerint elöl kicsit rövid lett (háttérinfó: olyan a frizurám, hogy elől hosszabb, hátul rövidebb), de abszolút vállalható az eredmény, így hála az égnek, nem kell zacskóval a fejemen rohangásznom az elkövetkezendő pár hónapban :D Megjegyezném egyébként, hogy a legdrágább hajvágás is csak 120 yuanbe került - hogy pontosan ez mit takar, azt nem igazán sikerült megfejteni, de minden valószínűség szerint egy fodrászmester levágja és egyesével belövi az ember összes hajszálát. Összehasonlításképp közölném, hogy otthon 4-5000 ft-nál olcsóbban én még sose úsztam meg egy fodrászlátogatást sem....
Ezek után következett a szombat, amikor egy magyar-japán szakos kínai csajszival találkoztunk, akinek a kínai nevét sajnos homály fedi, de a "magyar neve" Erika, így a továbbiakban ezen a néven fog szerepelni az egyszerűség kedvéért. 9-re beszélte meg Gergővel a találkozót, ehhez nekünk 7-kor föl kellett kelni, ami igen érzékenyen érintett mindhármunkat (a kétségek elhárítása végett: Kati a harmadik), ám végül csíkszemekkel és korgó gyomorral bár, de csupán olyan 10 perces késéssel sikerült is befutni.
Csak annyit tudtunk, hogy Erika valami múzeumba megy állásinterjúra és lehet, hogy ingyen be tudunk menni a múzeumba ezáltal... Végül kiderült, hogy a Capital Museumba vagyunk hivatalosak :D Hát mit mondjak, kívül-belül elég lenyűgöző az épület... És végül ingyen nem sikerült bejutni, de szegény Erika kifizette a 15 yuanes (amúgy ha azt vesszük, tök olcsó) jegyünket, szóval köszi neki ^^ Röpke 2,5 óra alatt bejártunk 2 emeletet (a hatból), de sajna nem igazán volt egyikünk se a topon, úgyhogy inkább mentünk kajálni.... Mondjuk valamikor azért még visszanéznék ide, mert tök fura érzés volt élőben látni azokat a dolgokat, amiket eddig csak dián sikerült művtöriórán :D
A kajálást egy közeli bevásárlóközpontban ejtettük meg egy menza jellegű helyen, ahol az étel nem volt túl jó, de legalább drága is, szóval annyira nem érte meg... Utána muszájok voltunk leöblíteni egy Mekis fagyival 3 yuan értékben (Globalizáció [def.]: 1. Kínában is van Meki. 2. A tölcséres Mekis fagyi Kínában is 100 Ft. )
Ezek után némileg erőre kaptunk, így ellátogattunk a Yonghegong Láma Templomba, helyreállítva ezzel lelki békémet, ugyanis mikor megérkeztem Kínába, az első 5 napban 1 metrómegállónyira laktam tőle, de azóta se sikerült bemenni... Nagyon szép a templom szerintem, a különböző istenségfigurák pedig lenyűgözőek (sajnos ezekről nincs képem, mert tilos őket lefényképezni, de a belépőhöz járt egy cd, majd megnézem azon van-e valami kép). Maga a templom mondjuk összességében nem túl nagy, de azért jó érzés volt bejárni :) Erika mondta, hogy januárban van valami ünnep, amikor főznek itt valami híres levest és ingyé' osztogatják, majd lehet visszanézünk akkor :ĐĐĐ
Még amit nem hagyhatok ki a meséből az az, hogy Erika némileg sötét jövőt vázolt fel elénk, ugyanis szegényke így végzés előtt hasonló helyzetbe került, mint amitől én is tartok: mikor elkezdte a sulit, mondták neki(k), hogy a magyar szak az nagyon jó, mert Kínában kevesen tudnak magyarul és majd végzés után egyszerű lesz egy tök jó állást találniuk. Persze így negyedévesként már látja, hogy ez rohadtul nem így van és el akar kezdeni még egy másik szakot is (konkrétan az emberi erőforrást mondta), mert mindenhol azt mondják neki, hogy csak a nyelvtudás nem elég egy állás betöltéséhez. És akkor ezt most mindenki vetítse rá az ELTE BTK-s diplomámra, kéremszépen, köszönöm...
Vasárnap délelőtt kedves BNU-s bajtársaim a Nemzeti Színházba voltak hivatalosak egy előadásra, így nekem valamivel el kellett volna foglalnom magam addig, és már azon voltam, hogy hazajövök, de Gergő szobatársa nekem adta a jegyét, úgyhogy rekordidő alatt emberi formát öltve végül én is velük tartottam, jej~~ Persze üröm volt az örömben, hogy a jegyet jobban megnézve kiderült, hogy nem pekingi operát fogunk nézni, hanem kortárs kínai szerzők szimfóniáit, így kb. a második darab közepénél már azt vártam, hogy mikor vonulnak be a tankok és kezdődik a katonai parádé :DDDDD Bár az igazat megvallva annyira nem volt rossz, mármint szépen játszottak meg minden, csak az egészből még úgy is áradt a vörös hangulat, hogy a felkonferálásnak igen jelentős hányadát nem értettem..... Hát mindegy, ilyet is látni -hallani kell egyszer. Utána még bejártuk kicsit a színházat, a múzeumhoz hasonlóan ez is döbbenetes épület, bár kívülről nem nagyon tudtuk megnézni, mert akkora szél volt, hogy attól tartottunk, belefúj minket a tóba, így inkább hazafelé vettük az irányt.
Kajáltunk, punnyadtunk, majd eljött az este, Kati ment koreaiakhoz kajálni, én meg jöttem haza. Meg kell emlékeznem arról, hogy ez utóbbi mennyire simán ment: a pályaudvaron kb. 10 perc alatt sikerült jegyet venni a vonatra, és bár ülőjegy már nem volt, beszállásom után kb. 5 perccel indult a szerelvény; pont annál az ajtónál álltam, hogy a tianjini pályaudvaron a lépcsőtől kb. fél méterre szálltam ki; mikor kiértem a buszmegállóba, a busz éppen akkor kanyarodott oda; ráadásul tömeg se volt, így minden tülekedés nélkül sikerült beszállnom, sőt még le is ülnöm! Hogy ezt a sorozatot még egyszer ilyen formában nem fogom tudni megismételni, az is fix :D
Végül pedig egy irreleváns, ámde aktuális hír: A 2 Korea lőni kezdte egymást, és - bár elég kicsi a valószínűsége annak, hogy háború legyen, de - nagyon remélem, hogy nem lesz ebből komolyabb baj :( (Már csak azért is, mert háború esetén az összes d-koreai férfi hadköteles lesz, szóval valószínűleg az osztálytársainknak is haza kéne menniük... De gyanítom, hogy a lányok se nagyon maradnának itt, és mennének inkább a családjukhoz segíteni :/ Ajj.......)
Álomkór
Nem tudom, hogy most üt-e ki rajtam az ősz, a betegség utóhatása-e vagy csak szimplán fölgyülemlett bennem az eddigi mindennap korán kelős és tanításiszünet-mentes életmód, de az utóbbi napokban egész nap iszonyatosan fáradt vagyok.
Ennek következményeként már 2x sikerült a héten elaludni, egyszer rögtön hétfőn (bár akkor 7:51-kor keltem, úgyhogy csak késés lett a vége), egyszer pedig ma (ma viszont az egész első órát sikerült elbliccelni)... Pedig tegnap délután is aludtam, nem is keveset, szóval nem igazán értem az okát...
Ami pedig a legdühítőbb az egészben, hogy mindezt a szobatársammal szinkronban hajtottam végre, méghozzá úgy, hogy mindkét alkalommal, amikor én fölkeltem, a szobatársam is rögtön kikelt az ágyból, szóval nem értem, hogy éberen fetreng vagy mit csinál ő ilyenkor? Meg a múltkor kifejtette, hogy ő nagyon rosszul alszik és éjjel minden kis neszre fölriad, így ma reggel meg is kérdeztem, hogy nem ébredt -e föl az ébresztőre? Mondja, hogy de, csak gondolta, hogy még egy kicsit fetreng és visszaaludt...
Tudom, hogy nem az ő feladata lenne, hogy engem fölkeltsen, csak azt nem értem, hogyha egyszer velem ellentétben ő fölébred, és tudja, hogy abban az esetben, ha suliból 3x hiányzik az ember ugyanazon az óráról, akkor nem engedik vizsgázni, akkor nem engedik vizsgázni - szóval, azt nem értem, hogy akkor miért vár arra, hogy esetleg majd én fölkelek, és miért nem kezd el inkább időben készülődni? Vagy esetleg miért nem rúg fejbe engem, és akkor bemegyek én előbb a fürdőszobába és ő fetrenghet még egy 20 percet?
Mindenesetre holnaptól drasztikus megoldások lépnek életbe, ugyanis az íróasztal helyett a tv-hez fogom rakni az ébresztőórát, így kénytelen leszek kikelni az ágyból, hogy lenyomjam. Remélem a szomszédok előbb szoktak kelni, mint mi, különben igen hamar meg fognak utálni :D
Haverok-buli-Fanta
Most úgy döntöttem, hogy tanulás helyett inkább Norbi ápdéjtet hajtok végre és ex-has leírok pár közelmúltbeli eseményt :D
Először is szeretném leszögezni, hogy a lent következők lehet, hogy nem éppen a határtalan boldogság látszatát fogják kelteni - ennek ellenére elérkezett a pillanat, hogy tiszta szívből azt tudom mondani: szeretek itt lenni Kínában.
Most perpillanat az váltotta ki a boldogságrohamomat, hogy tegnap este a szobatársammal (Kaori - japán) meg 2 régebbi ismerősével (háttérinfó: Kaori már tanult itt fél évet) elmentünk egy étterembe vacsorázni-beszélgetni, és belém hasított, hogy: japánokkal ülök-trécselek egy étteremben, ahol amúgyis rajtam kívül mindenki ázsiai és mindezt Kínában... Ennél már csak az lenne jobb, ha Japánban lennénk :D Tényleg így szavakkal nem tudom visszaadni, meg talán mások számára érthetetlen is, hogy ez miért okoz nekem ekkora örömöt, de számomra tényleg az álmom, a gyerekkori álmom beteljesülése. Mint ahogy az is, hogy egyre több ázsiai diáktárssal vagyok jóban :") ÁÉŰÁÉÉŰÉ <3
Ja, meg a fogam egyébként rendbe jött, mondjuk már aznap estére jobban nézett ki, de azóta vettem kalciumot is és időnként fogom szedni a biztonság kedvéért. Halvány emlékeimben egyébként dereng, hogy egyszer otthon már volt nekem valami hasonló titokzatos fogfehéredésem, de vicces, hogy míg otthon mindenki csak meresztette a szemeit, itt a kínaiak rögtön rávágták, hogy a megfázás az oka. Oksi akkor :D Ez utóbbit egyébként még mindig gyűröm, köszönhetően annak, hogy mostanában 10 fok alatti a hőmérséklet és ez kb. 100 km/órás széllel párosul... Mondjuk tavaly állítólag november elsején már esett a hó, szóval idén még egész jók vagyunk.
A bökkenő viszont az, hogy múltkor bejártuk az egész k. nagy piacot és SEHOL nem lehetett bélelt szövetkabátot kapni, szóval vagy nagyon gyorsan elkezdik árulni, vagy télen meg fogok fagyni, mert pufikabátot nem vagyok hajlandó viselni. :D AAmi még hiánycikk, az a felnőtt méretű csizma, ugyanis itt Kínában az otthonival megegyző számozás a valóságban kb. 2 számmal kisebb méretet takar, szóval nekem az otthon 38-as lábamra itt 39-es vagy 40-es csizma kéne, de sok modellből ekkorát már nem gyártanak... Pedig választék az van dögivel, de a lábfejem hosszából sajnos nem tudok fogyni, szóval ez egy megoldásra váró probléma jelenleg. Vagy jobb híján elkezdem gyakorolni az ősi kínai lábelszorítós módszert...
Aztán. Múltkor a klubban némileg drámai események folytán, de végülis leszólított egy kínai pasi, akivel azóta párszor találkoztunk, de kezdettől fogva volt vele kapcsolatban valami fura érzésem, ami némileg túlmutatott az - amúgy egészségtelenül nagy - paranoiámon, és jelenleg be is igazolódni látszik, szóval valószínűleg nem lesz ebből a dologból semmi, de talán jobb is. (Felteszem ezt a mondatot nem túl sokan értették, de kb. ennyit is ér az egész eseménysorozat :D Csak gondoltam megörökítem az utókornak azért.) Ellenben lehet, hogy egy japánnal más lesz majd a helyzet, de az még nagyon kezdeti stádiumban van *somolyog* Miután a környezetemben lerágtam mindenki agyát, végül úgy döntöttem, hogy egy időre várakozó álláspontra helyezkedek és sodródom... Egyébként is én vagyok a nő, ne én teperjek már, vagymi :D
Az ázsiaiak amúgy szarul bírják a piát, ez tény. Viszont azt, hogy a részeg kínaiak vagy a részeg japánok gázabbak, egyelőre nem tudom eldönteni... Meg a későbbiek folyamán még a koreai kollégákat is tesztelnem kell :D
A legújabb nyomorforrás pedig nem más, mint hogy szegény magyar ösztöndíjas diákok krónikus pénzhiányban szenvednek, így ha minden igaz, a múltkori óvodás incidenssel ellentétben, ahol a csaj azóta is szorgalmasan hív minket (nem), most tényleg dolgozni fogunk... Illetve egyelőre csak a kezdeti lépést tettük meg és megmutattuk az arcunkat, majd értesítenek. Mondjuk ez a tény még idáig oké is lenne, csak a konkrét melóval kapcsolatban vannak aggályaim... Első sorban azzal a ponttal, hogy qipaot kéne viselni, amit sanda gyanúm szerint nem az én bálnatestemre fejlesztettek ki :DDD (Nyugi, nem kurvának mennénk, csak egy puccos étterembe seggnyalónak :D) Meg aztán attól is tartok, hogy igencsak véges energiatartalékaimnak se tenne túl jót a dolog... De miközben itt pötyögök, épp megszállt a zen, szóval ebben a tekintetben is hagyom magam sodródni, azt hiszem. Majd a Sors keze megold mindent :D
Mi érdekes még.... Hm.
Talán már említettem, hogy a kínai tudásom valamilyen rejtélyes oknál fogva szárnyalásba kezdett, főleg a hallott szöveg értésem, mert nagyjából ki tudom mondani a tónusokat és - persze kínaiaknál ez igencsak emberfüggő, de - amit mondanak, azt is egész jól értem (már persze azokon a kereteken belül, amit a minimális szókincsem lehetővé tesz). Beszélni mondjuk még mindig nem annyira egyszerű, de lassan a sikerélménnyel együtt a motivációm is megnő és lehet elkezdek tanulni :D
Ezzel párhuzamosan viszont a japántudásom kezd visszafejlődni, főleg ami a beszédkészséget illeti - még szerencse, hogy a szobatársam japán, különben igencsak problémák lennének itt. Ám ami ennél is megdöbbentőbb, hogy a némettudásom is elsorvadni látszik!!!!!! Múltkor beszélgettem egy némettel, és a szavak a következő sorrendben jöttek elő: kínai BAMM, angol BAMM, japán *lassulnak a kerekek*, német *fogaskerékcsikorgás*
Továbbá a minap végre beszerveztünk valami kultúrprogramot is a csajokkal és fölmentünk a Tianjin Eye-ra. Ez egy bazhatalmas (110m átmérőjű) kilátó-óriáskerék a Haihe folyó egyik hídján, modern-pöpec-stbstb, az egyetlen szépséghibája mondjuk, hogy 50 yuan volt a jegy... De megérte szerintem, mert tényleg nagyon szép volt a kilátás róla. Illetve a szép talán nem a megfelelő szó, tekintve, hogy egy abszolút sík területről beszélünk, amiből gombamód állnak ki a különböző színű-formájú felhőkarcolók - de pont tiszta időben mentünk, úgyhogy jó messzire el lehetett látni. Egy pillanatra a világ tetején éreztem magam *szipp* Majd rakok föl képeket :)
Mindenképp akarok még menni: egyszer majd este, sötétben is (ezt is még a tél folyamán célszerű lenne megejteni, tekintve, hogy csak 21:30-ig üzemel a kerék és nyáron akkor még lehet, hogy világos lesz), egyszer pedig majd hazamenetel előtt.
Végezetül pedig: MÉRLEGET KELL VENNEM. MEG TÜKRÖT. Hörr.
U.I.: Amúgy Kínában lehet Fantát kapni, de még nem kóstoltam meg. Lehet be kéne iktatni, most kíváncsi lettem, milyen elborult ízekben árulják...
